Még több sár 2023-ban.

Vályogos helyszínt keresünk!

Közös tanulás, tapasztalatcsere, fecskefilozófia és sárdobálás jeligére.

Sokadik Éve rendezünk kisebb nagyobb eseményeket a vályog téma körül, épített népi örökségünk védelméért, és a környezet/emberbarát jövőért. Az eddigi tapasztalatok és érdeklődéshez igazítva a programot idén pályázati keretek között lehet jelentkezni, ha szeretnétek hogy nálatok is legyen fecsketábor.

A célunk, hogy olyan helyekre csatornázzunk be tapasztalni vágyó motivált fecskéket, ahol egy szép fészek van szétesőben, s alkalmas ilyenmód közös tudásmegosztásra és tapasztalatcserére.  Tehát ha van egy vályogházad, vagy vályogos elképzelésed amiről azt gondolod, egy megfelelő terep lehet egy  3-7 napos képzésre, s vállalod, hogy mindent elkövetsz a jövőben hogy te magad is segítsd a következő generáció vályogos fecskéinek lokális szintű szakmai és lélektani támogatását, úgy ne habozz, JELENTKEZZ  elektronikus levélben: fiatalokamagyarvidekert(kukac)gmail.com email címen!

A jelentkezés tartalmazza: Ki, miért, hol szeretné, hogy fecsketábort szervezzünk nála, valamint pár fényképet. A motivációd egyértelműen derüljön ki, és technikai értelemben is jó ha összefoglalod, hogy mi lenne a részedről ideális levezetése egy építőtábornak. Röviden, tömören, karakterszám megkötés nélkül. Előnyben részesítjük:Minél régebbi épület, mi annál boldogabbak lennénk ha segíthetnénk rajta. A helyi értékek mentése kiemelt célunk, példaértékűen, és a kor eredeti technikai megoldásaira építkezve. A vályog múltjának ápolása mellett a jövője is oly fontos, ezért nyitottak vagyunk kortárs sárkonstrukciókra is, ha azon szemléletes a környezetbarát és helyi anyaghasználat. 

Jelentkezési határidő 2023 február 15!

Vállalnod kell: Van sarad, szalmád, töreked, vízen, és tiszta megközelíthető felületeid. Vannak barátaid és nekik is barátaik, akiket érdekelhet (személyes vonzerő, a te promóciós erőfeszítéseid) A tábor résztvevőinek szállásolását, közös főzési lehetőséget, és a táborszervezésben is részt kell vállalj. Tisztálkodási lehetőséget, sátorhelyet. A szállásolás a helyi adottságoktól függ, de erősen nomád. Anyagi értelemben is kell áldozatot vállalni, ami egy helyszínre vetítve utazás/szállítás/szakmai vezetés- tényezőkből fog állni. 
Mi biztosítjuk: Eszközök, technikai segítség, szakrajz, és terv.  Munkavédelmi oktatás, és szükség esetén felszerelés. A tábor promocióját, jelentkezők koordinálását és kommunikációját. A tábor ideje alatt szakmai vezetést és koordinációt, levezetést, táborszervezést. 

Ha sarazni szeretnél velünk, és csatlakoznál bármelyik értékmentő táborhoz május és augusztus között, akkor jelentkezz itt! Legyél fecske, legyél sáros!

Még több sár 2023-ban.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Takacs Martin Válasz a bejegyzésre

    Sziasztok!

    Nagyapám Háza mester inas képzéstől írok, Martin vagyok a főszervező, szívesen működnénk együtt idén pár helyszínen. Ti hogy vagytok? Nálatok hogy megy? Tudunk egyet telefonálni valamikor?
    +36307804248 számon elértek!

    Köszi! Szép estét.

    Üdv, Takács Martin

Hozzászólás a(z) FMVA bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük