Virágok és Robotok a magyar vidéken

Mindannyian egy szebb jövőt szeretnénk, de ez mindenkinek mást jelent. Nyolcmilliárd+ ember képzeli el a szép jövőt, emiatt a vizió egy cseppet kaotikus. Mindeközben a technológia olyat fejlődött, mint még soha eddig tán, hiszen megjelent az A.I., melyről tudjuk hogy félelmetesen bináris, és akár az emberiség jövőjét is fenyegeti. Idei vándor műhelyünk pont e kérdéseket középpontjában értelmezte újra azokat az értékeket, melyeket fontosnak éreznek a Z és alfa generáció tagjai.

A Hibridfuture vándorműhely délelötti programja, -egyfajta matiné- mely a jövőt meghatározó, de már a jelenben is aktívan érzékelhető „robotok” témakörét egyesítette az alapvető szerszámhasználati ismeretekkel, munkavédelemmel és barkácsolással. A résztvevők kis fakockákból, kacatokból építették robot alkotásaikat, Dániel szakmai és koordinációjával, és Megyes Melinda művésznő orientált jövőbemutató gerilla-pszihológiai módszereivel. Ez így erősen hangzik, de a gyakorlatban ez igen egyszerűen megvalósítható folyamat: Közösen építgetjük ezeket a cuki robotokat, és beszélgetéseinkben az egyén és közösség jövőképét formáljuk. Mire elkészül a kis robot, egy lépéssel közelebb kerülünk a gondolat teremtő erejéhez kapcsolódó egyetemleges felelősségünkről. Építsünk szebb jövőt, ahol robot és ember együtt állítja helyre ezt a rumlit a földön!

Délutánonként Ludányi Lili gyógynövény technológus foglalkozásai a kortárs boszorkányság energetikáját erősítette. A gyógynövények története egyidős az emberével, ezért olyan közös pont, melyet mindenki ösztönösen magáénak érez. A nyitott műhelyek lényege a tanulás motivációjának felkeltése, és mederbe terelése. Lili ebben tökéletes munkát végzett, mert a szemeket vonzó látvány abszolute megérinthetővé és megismerhetővé vált segítségével. Gyógynövényes füstölők, virágos alkotások, és rengetek tea készült a nyáron mindenki örömére.

Alapítványunk támogatói pultjánál mindeközben háztáji és valódi ízekkel ismerkedhettek a résztvevők. Kiemelnénk Papa málnaszörpjét, mely legalább ötszáz embernek kalibrálta újra viszonyát a málna fogalmához. Lili minden nap más teákat készített, így a nyári turné során gyakorlatilag végigkóstoltuk erdő mező minden kincsét.



Köszönjük önkéntes segítőinknek: Kirának, Lilinek és Sam-nek, Tomassnak, Melindának, Orsinak, Lilinek és Daninak szívből jövő munkájukat, valamint a Waldorfest, Kolorádó, Daad, Ozora, Zengető, és Goulash Disko fesztiválok szervezőinek a lehetőséget!

Találkozunk 2024-ben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük